Nevelés

Áronka

Napsütötte nyugodalmas délután volt. Kedvenc kávéházam napernyője árnyékában kortyolgattam a kávémat. Néha kerékpárral érkezem, megszakítva a magamra kiszabott aznapi kilométer- penzumot. Drótszamaram pár lépésnyire tőlem, saját lábára támasztva pihente ki az előzőleg megtett negyven kilométer „fáradalmait”. Nem sokáig tartott a nyugalom. Vagy harminc méterre tőlem, két beszélgető nőszemély mellől fülsiketítő visítás hasított bele az utca háttérzajába, valamint az én dobhártyámba. Egy hároméves forma kis srác ilyen üvöltésekkel vívta ki édes anyukájától a rollerezéshez való jogát.

Ügyes volt a kölyök, villámgyorsan cikázott felém, ütközött neki a bringámnak, majd vissza az elmélyülten tereferélő anya mellé. Ezt a mutatványt többször megismételte. Felfedező fajta lehet a gyerek, mert látszott, szándékosan hajt a bicajnak, mintegy tesztelve, mennyit bír, mikor borul fel. Minden egyes ütközéskor odanéztem, de nem szóltam, mert tudtam manapság mennyire érzékenyek az anyukák, ha másvalaki veszi át gyermekük nevelését. Csodálatos érzékkel, továbbra is elmélyülten beszélgetve, az anya is követte az eseményeket, ugyanis minden egyes ütközés után elhangzott egy:

– Nono Áronka! –, vagy
– Nem szabad Áronka!

Egyéb nem történt.
A harmadik ütközésig még az ebadta kölök pártján álltam, nehogy ráboruljon a bringa, de a negyediknél már kezdtem elpártolni tőle, és az ötödiknél, szégyen ide, gyalázat oda, már azt kívántam, borulna rá a bringa arra a kurvakölökre, miközben az eszemmel tudtam, nem a gyereket kellene büntetni.
A hatodik után, jött egy újabb – Áronka nem szabad!–, én pedig odamentem a bicajomhoz, megigazítottam a támaszt, majd rászóltam az anyukára, hogy most már aztán igazán megnevelhetné a csemetéjét. Egyszerű és keresetlen válasza:

– Micsinájjak, má vagy tízszer rászótam.

Megdöbbenve álltam, ez a szerencsétlen azt hiszi, ezzel már kimerített minden lehetőséget a nevelés széles palettáján?

– Hölgyem, túloztam el a megszólítást, magának nem mondták, ha gyereke születik, a felelősséget érte magának kell vállalnia? Milyen arcot vágna, ha a gyerekre esne a kerékpár, és megnyomorítaná, ki lenne a hibás, tán én?

Mondtam, miközben megfogtam a kormányt, mert szándékomban állt áttenni más helyre a bicajt. Úgy látszik a nőszemély is erre gondolhatott, mert harciasan rám kiáltott:
– Tegye át máshová azt a biciklit, ha nem tetszik, ahogy a gyerekem játszik!

Na, erre aztán felment bennem a pumpa. Otthagytam a gépet ahol volt, és egy sor válogatott udvariatlanságot vágtam a nő fejéhez, majd dühösen visszaültem a helyemre.
Csak nagyon lassan higgadtam le, bosszankodva az ilyen pofátlanságon, hogy még én alkalmazkodjam egy randalírozó gyerekhez, és a világot teljesen elhibázottan látó anyukához.

A nő maradt a helyén, elvette a gyerektől a rollert, miközben minden arra járó ismerősének fennhangon panaszolta, hogy az a faragatlan, durva alak a pici gyereke füle hallatára lehülyézte őt, az anyját.
Pedig csupán azt mondtam, hogy „ostoba”.

Önnek ajánlott

Hozzászólás