Az egyedüllét nem jelent egyben magányosságot is. A rövidebb-hosszabb ideig tartó élet egyedül – kitűnő lehetőséget kínálhat önmagunk megismerésére és egy új életszakasz megkezdésére. Aki egyedül van, annak van ideje önmagával foglalkozni, feldolgozni a múltat, és új elhatározásokra jutni. Utazhat, olyan hobbit találhat, amire korábban nem volt módja. Aki jól elboldogul egyedül és tisztában van önmagával, annak jó esélye van arra, hogy harmonikus új kapcsolatot alakítson ki olyan emberrel, akit megfontoltan, kiegyensúlyozott kedélyállapotban választ ki magának.
Az idős ember nem „tiszta lappal” kezd új kapcsolatot. Ott áll mögötte az egész élete, jó és rossz tapasztalatokkal, amelyek, ha nem zárta volna le az eddigi életszakaszt, nem emésztette volna meg a múltját, ez megterhelné, sőt tönkre tehetné az éppen elkezdődőt. Ha bölcsebbé, higgadtabbá tették az átéltek, akkor képes reális képet alkotni a másikról. Nem zúdítja azonnal a nyakába összes keservét, csalódásait, nem a sajnálatát akarja elnyerni – hanem az érdeklődését, a rokonszenvét.
Ha régi ismerősünkkel kerülünk közelebb egymáshoz, egyszerűbb a helyzet. Ha közvetítéssel, esetleg társkereső szolgáltatások segítségével találkozunk egy lehetséges partnerrel, legyünk nagyon óvatosak. Mérlegeljük józanul, vegyük szemügyre társadalmi kapcsolatait, a múltját, családi és anyagi helyzetét. Ne hagyjuk, hogy kihasználjon, ne bízzuk rá pénzügyeinket, ingatlanunk kezelését.
Mit akar a nő és mit a férfi?
A nők általában olyan társat keresnek, aki nagyjából egykorú velük. Óvakodnak az olyan, tőlük jóval idősebb (vagy beteges) partnertől, akinek a gondozása, ápolása később rájuk hárulna. Ellenkezőleg – manapság – nem ritka az olyan kapcsolat, ahol a férfi akár 5-10 évvel is fiatalabb lehet. A kívülállók értetlenkedése, csodálkozása ellenére tartós, jól működő együttéléssé alakulhat az ilyen ismeretség is. A nők nagy hangsúlyt fektetnek az azonos képzettségi szintre, a közös érdeklődésre. Szögezzük le, a 60 fölötti nők jellemzően képesek magukról gondoskodni, önállóak, anyagilag függetlenek. Semmiképpen sem hajlandók az új partnert anyagilag támogatni, „eltartani”. Ha még szexuális igények élnek bennük, határozottan a fiatalabb partner javára billen a mérleg.
A férfiak – hagyományosan – előnyben részesítik a fiatalabb partnert. Fontos számukra a külső megjelenése, a nőnek meg kell állnia a férfi ismerőseinek körében, olyannak kell lennie, akire a férfi büszke lehet. A képzettségnek nem tulajdonítanak akkora jelentőséget. Viszont – a háziasság, a főzéstudomány ma is nagy vonzerő a számukra.
Hogyan ismerjük meg a másikat?
Sokhelyütt ügynökségek szerveznek rövidebb-hosszabb kirándulásokat partnerkeresők számára, de együtt is választhatunk egy-egy utazást, welness-hétvégét. Elmehetünk moziba, peca-túrára, erdei sétára, sétahajózásra.
És miután már megbeszélték, melyikük mit remél az új kapcsolattól, az is kiderül, mit nyújthatnak egymásnak: szerelem, barátság, melegség, meghittség, gyöngédség, erotika, szex? Mindez hozzátartozik az élethez, akárhány éves is valaki.
A szex ne érjen véget 50 év fölött! Az idősödés korhatára folyamatosan felfelé tolódik. A mai 60-70 fölötti generációk – hála az egészségesebb életmódnak, az orvosi ellátásnak – meglehetősen jó karban vannak. Főleg, ha megteszik a tőlük telhetőt a külsejükért és az egészségük megőrzéséért. A well-aging trendjéhez a szex is hozzátartozik. Fiatalon tart, és aki korábban élvezte, az nyugdíjasként sem kell, hogy lemondjon róla. Az idős párok különösen nagy becsben tartják, mert tisztában vannak törékenységével. Tudják, hogy a biológiai óra ketyeg és az életet a mában kell élniük.
Együtt vagy külön lakni?
A kérdésre nem könnyű válaszolni, mivel a közelség és a távolság különösen időskorban érzékeny téma. Míg a fiatalok magától értetődően – általában – közös lakásba költöznek, időseknél manapság inkább az az elv, hogy külön élni, együtt boldognak lenni.
Főként a 60 feletti nők vélik így, akik hosszú, hagyományos házasságot tudnak maguk mögött, ahol sok mindenről le kellett mondaniuk és a család, főleg a férj követelményeihez kellett mindvégig alkalmazkodniuk. Nem szívesen lépnek bele még egyszer hasonló csapdába. Főleg, ha válással végződött ez a házasság és élvezik a visszanyert szabadságukat. Ez persze nem azt jelenti, hogy soha többé nem akarnak egy fedél alatt élni egy férfival. Csak bizony szokásrendet kívánnak kialakítani az új kapcsolatban, amelyben külső kényszerek nélkül élhetik az életüket.
A férfiak – általában, akik egy jó házasság után özvegyen maradtak – szeretnének együtt lakni új partnerükkel. A rossz házasságból válással „szabaduló” férfiak, érthető módon, ragaszkodnak a függetlenségükhöz. Ma már a hatvan feletti férfi is önellátó, tud főzni, a mosogatógép elmosogat, a mosógép kimossa a szennyesét, következésképpen nem háziasszonyra – társra van szüksége. És a lazább együttlétek csökkentik az összezártan élők súrlódási felületeinek lehetséges ütközéseit.
Ma, amikor a fiatalok is együtt élnek és laknak akár öt vagy tíz évig is anélkül, hogy házasságot kötnének, az idős „újrakezdők” is egyszerűbben oldhatják meg kapcsolatuk kötetlenebb fenntartását, illetve, legalizálását.
Talán a felnőtt gyerekek, családtagok sem fogadják olyan nagy felháborodással, megbotránkozással a korábban magányosan élő szülő „vénkorára megbolondult” döntését, ha személyes terüket, lakásukat megtartják, nem költöznek be egyikük vagy a másik házába, lakásába. Nem kötnek házasságot hivatalosan. Legalábbis addig nem, amíg el nem fogadja őket a család…
És milyen jól teszi, ha elfogadja. A magányosan kesergő vagy sopánkodó szülő helyett derűs, békés emberpár mosolyog rájuk, ha látogatóba érkeznek.
