2.9%-kal emelkednek a nyugdíjak januártól

2.9%-kal emelkednek

2.9%-kal emelkednek a nyugdíjak 2020 januárjától, azonban a következő években egyre kisebb lesz az emelés. 2021-ben már csak 2%-os, 2022-ben pedig 2,1%-os emeléssel számol a Szociális Biztosító költségvetése, melyet még a parlamentnek kell majd jóváhagynia.

Jövőre még az eddigi valorizációs eljárás érvényes, ezért ezen elvek szerint emelkednek a nyugdíjak. Ez figyelembe veszi az emelkedés az inflációt is, de a törvény minimum 2%-os emelést ír elő. A következő években az öregségi járadékokat már a nyugdíjas fogyasztói kosár inflációja alapján emelik.

Teendők

A nyugdíjasoknak azzal, hogy 2.9%-kal emelkednek a nyugdíjak nincs semmilyen hivatalos teendőjük, mert a 2020. január 1-jével megemelt összeget automatikusan folyósítják nekik.
A nyugdíjemelésekre a terv szerint 2020-ban a Szociális Biztosító 218,7 millió eurót fizet ki, 2021-ben 174,3 milliót, 2022-ben pedig 167 millió eurót.

Jövőre összesen 7,6 milliárd eurónyi nyugdíjat fizet ki a biztosító. A nyilvántartások alapján 28 987-en vonulnak öregségi nyugdíjba, átlagban havi 534,20 eurós nyugdíjjal. Körülbelül 12 300-an mehetnek korkedvezménnyel nyugdíjba, az ő havi járadékuk átlagosan 456,50 euró lesz. A számítások szerint körülbelül 17 100-an kapják meg a rokkantnyugdíjas státuszt. Ők átlagosan havi 280,20 euróval számolhatnak.

Garantált rögzített összegű nyugdíjnövelés 2020. január 1-jétől:

Teljes nyugdíj Emelés min. Felezett nyugdíj esetén Emelés min.
öregségi nyugdíj 9,00 öregségi nyugdíj 2,70
korkedvezményes nyugdíj 8,70 korkedvezményes nyugdíj 3,20
fogyatékkal élők, 70% feletti csökkenési rátával 7,60 fogyatékkal élők, 70% feletti csökkenési rátával 2,90
fogyatékkal élők, 70% -os csökkenési rátáig 4,30 fogyatékkal élők, 70% -os csökkenési rátáig 1,80
özvegyi nyugdíj 5,80 özvegyi nyugdíj 2,50
árvasági nyugdíj 2,70 árvasági nyugdíj 1,40

p.s.

Választások előtt néhány hónappal mindig valamivel kecsegtetnek a mindenkori politikusok, kormányok. Ez, a nyugdíjak majdnem 3 %-os éves emelése, az idei nagy ígéret. Milyen csodálatos lesz, ha megérjük a következő esztendőt!… Csak közben nehogy belenézzen az ember a gazdasági elemzők írásaiba. Ezekből kiderül, hogy például, amiért tavaly karácsonykor 100 eurót kellett kifizetnünk, az idén már 105 euróba kerül. És csak az élelmiszereket, üdítőket véve alapul. Erre kapjuk a karácsonyi nyugdíj-kiegészítést…

Nos, jövőre már nemcsak az élelmiszerek drágulnak szépen, folyamatosan, hanem az energiaárak is, meg a további szolgáltatások. Hogy elég lesz-e ezekre a évi 2,99%-os nyugdíjemelés? Az utóbbi évtizedek fizetéseiből kiszámított nyugdíjak esetében – a szerényebb körülmények között élőknek – valószínűleg. Meg hát, nekünk, kisnyugdíjasoknak nincs is más választásunk. Megtanultunk már a filléreknek is örülni, akciós élelmiszereket keresni a boltokban.

Hogy miért érzem úgy mégis, hogy ígérgetésekben semmi sem változott a Grósz Károlyhoz fűződő, 80-as évekbeli vicc születése óta? Grósz akkor kijelentette: „jövőre jobban fogunk élni, mint most.” Mire valaki odaszólt az összeverbuvált tömegből: „Maguk, de nem mi.”

hme

Önnek ajánlott

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: