Telefon 4.
Régi kolléganőm a családjához tartozóként törődött mindig Loncikával. Vagyis, miután a csinos, ápolt, választékosan öltöző fiatalasszony egyedül maradt a férje, később édesanyja halála után. El-elhívta magukhoz, bevonta a nagyobb kerti munkákba, kapálás, burgonyaszedés, barackszüret, befőzés. Hogy „neve legyen a gyereknek”. Mert Loncika nemigen erőltette meg magát. Valahogy kihullott a kezéből minden, amit megfogott. Aztán ágynak esett. J.P. tanácstalanul hívott fel, miután meglátogatta:
Loncika csak fekszik, csukva a balkonajtó, az ablak. Éktelenül büdös van nála. Mindenféle gönc van rajta, melegítő, azon a hálóing, fölötte szakadt szvetter. A haja csimbókos. A szomszédasszonya meg akarta fésülni, de nem lehetett. Le kellett vágni a haját. Mert ragad a kosztól az is, meg bűzlik a vietnami balzsamtól. Azzal keni, mert állandóan fáj a feje. Tejet, vajat, kiflit, felvágottat vesznek neki a szomszédok, azon él. Veszekszem vele, miért nem főzött levest a zöldségből, amit vittem neki. Merthogy nem bírt állni, szédült. Jártányi ereje sincs. Palacsintát akart sütni, de nem sikerült. Le van csöpögtetve a tűzhely, rászáradt minden, a palacsintasütőben ott a belesült tészta, a többi palacsintatészta a hűtőben savanyodott, még állt benne a fakanál. Alig bírtam kimosni belőle.
A melegvizes csapot nem meri megnyitni, fél, hogy felrobban a bojler. Lábasokban, a tűzhelyen melegíti a vizet. Ha melegíti. A fűtés nem működik a szobákban, csak a konyhában van meleg. Pokróccal takarózik, mert az ágyneműt nem találja, pedig kimosva, vasaltan hazahoztam neki még a nyáron. Ott van, ahová akkor tettem, a fotelban. Hívom, jöjjön ki velem a levegőre, de nem, neki csak az ágyban jó. A húslevest, a sült húst a rizzsel, meg a süteményt, amit hoztam, együltő helyében behabzsolta. Elkísérjük az orvoshoz, biztatom, csak előbb meg kell mosakodnia, fel kell öltöznie. Nem, majd a rokona, aki távol innen él, eljön, s intézkedik. Őrá marad a lakás is. Elvitte a betétkönyvét, a pénzét. Kéthetenként, ha jön, kekszet, nápolyiféléket hoz. Jóval öregebb vagyok, mint ő, már nem bírom fölemelni, vezetgetni. Azt gondolom, szólok a lányomnak, menjünk el hozzá együtt, kicsit rendbe tesszük, s hívunk orvost. Nagyon aggódom érte.
(Alsószeli, 1939. május 31.) újságíró, szerkesztő. 1971-től 1984-ig a Nő c. hetilap főszerkesztője. 1984 végén leváltották, mivel a kiadó szerint „letért a marxista platformról és nacionalista megnyilvánulásoknak adott hangot”. 1990-től a Szabad Földműves főszerkesztője, ahová e tisztség betöltésére a lap munkatársai hívták meg. 1990-ben létrehozta a Gazda Kft.-t, amely 1991-től kiadta a Szabad Földműves Újságot, mint napilapot.
