Július a virágoskertben

Itt a szemzés ideje
tulipanhagyma
Tulipánhagymák

Szedjük fel és szellős helyen szárítsuk a tulipánhagymákat. Nézzük át a rózsákat a fővirágzás utáni visszametszéskor (a bokrosat és a futót is), a hajtásfúró rózsadarázs, a hajtáscsúcs-pusztító rózsadarázs, a varródarázs és a lisztharmat által károsított hajtásokat vágjuk le és égessük el. Keressük meg a rózsagubacsdarázs lárváit tartalmazó gubókat is, ezeket is égessük el. A szemzésre kijelölt rózsákat alaposan öntözzük meg, majd a törzsbe vagy gyökérnyakba alvószemezzük.

A telt virágú orgona is szemezhető. A nemes orgona és más díszcserjék tőből hajtó vadhajtásait időnként el kell távolítanunk, hogy ne vonják el a tápanyagot ezektől.  Ebben a hónapban szaporítható az írisz is.  A tövek szétültetésénél a leveleket és a gyökérzetet kurtítsuk vissza egyharmadával.

A gyepet már ritkábban vágjuk, állítsuk át a fűnyíró késeit magasabbra, mert a túl rövidre nyírt fű, árnyékolás híján az öntözés ellenére is kiég. Öntözni korán, reggel, vagy későn, este érdemes. Persze, ahol önműködő öntözőberendezés működik, egész nap is permetezhet belőle a víz, ha úgy látják jónak.

Szeles időben ne vegyszerezzünk! Nem csak a saját egészségünket tesszük kockára, még a szomszédokat is, főleg, ha gyomirtókról van szó. Bánjunk ezekkel óvatosan, többet ártanak, mint használnak.

Ne feledkezzünk meg a szobanövényekről, az erkély és a terasz dísznövényeiről sem. Állott vízzel öntözzünk.

A vázába vágott virágokat először zuhany alatt mossuk le, nehogy hangyákat, fülbemászókat vigyünk velük a szobába, majd a felesleges leveleket a szárukról szedjük le, ezek a vázában rothadni kezdenének. Naponta cseréljük a vázában a vizet.

Önnek ajánlott

Hozzászólás